Az egészségügyi válsághelyzetre és a járványügyi készültségre tekintettel az Út a szakmához alprogram pályázatainak benyújtási határideje 2020. október 16-ra módosul.
Az Útravaló Ösztöndíjprogram, Út a szakmához alprogram célja a szakképző intézményekben tanuló hátrányos helyzetű diákok sikeres tanulmányainak elősegítése és támogatása. Ezen cél megvalósulásának érdekében a szakiskolában és készségfejlesztő iskolákban tanulók mellett a szakképző intézményekben tanulók pályázata is benyújtható a 2020/2021-es tanévre meghirdetett Út a szakmához alprogramra.
Október 5-ig lehet jelentkezni az Útravaló Ösztöndíjprogramra, amelyet a Belügyminisztérium intézménye, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság /TEF/ hirdetett meg.
Pécsett, a Gandhi Gimnáziumban – amely Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézménye – Sztojka Attila, a TEF főigazgatója ismertette az Útravaló Ösztöndíj pályázat lényegét, szakmai hátterét. Elmondta, hogy az Útravaló Program az egyik társadalmi mobilitást segítő program. Hiszen megfelelő iskolai végzettség kell ahhoz, hogy valaki egy lépést tegyen a minőségi élet felé. Anyagi nehézség miatt nem kallódhat el tehetséges gyerek – tette hozzá Sztojka Attila főigazgató.
Az ÚtravalóÖsztöndíjprogram célja, hogy minél több hátrányos helyzetű fiatal – köztük roma – kerüljön be középiskolába, szerezzen érettségit, szakmát, tanuljon tovább felsőoktatási intézményekben és jusson el a diplomáig. Ehhez mentori segítséget és ösztöndíj-támogatást kapnak.
Az Útravaló Ösztöndíjprogram alprogramjai: Út a középiskolába, Út az érettségihez, Út a szakmához és Út a diplomához. A program a 2020/21-es tanév 10 hónapjára vonatkozik, összesen 2 milliárd 660 milliós keretösszeggel. Az ösztöndíjak mértéke 9-től 20 ezer forintig terjed. Az Út a diplomához esetében az ösztöndíj 225 ezer forint/félév, az önköltséges komponens max. 400 ezer forint/félév.
Az ösztöndíjprogram része a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia intézkedéseinek és hozzájárul az egyének társadalmi mobilitási képességének javításához. Cél, hogy az oktatás segítségével minőségi változást érjünk el a rászorulók élethelyzetében.
A pécsi rendezvényen diákok és mentorok is beszámoltak arról, milyen segítséget jelent a tanulásban az Útravaló Ösztöndíjprogram.
A Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárságának Gyerekesély Főosztálya és az EFOP-1.4.1-15-2016-00001 kiemelt projekt közös szervezésében online szakmai napot tartottak – szeptember utolsó előtti hetében – „Gyerekesély projektek a mindennapokban” címmel.
A szokatlan körülmény ellenére 63 regisztrált résztvevővel sikerült lebonyolítani az eseményt. A digitális feltételek használatát még csak most tanulják, de a szakmai műhely tartalma feledtette a kisebb technikai döccenőket. A konferencián a minisztérium és a kiemelt program konzorciumi partnerei, vezetői és szakértői mellett képviseltette magát mind a 31 járás, ahol a helyi projektek megvalósulnak.
Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkára köszöntőjében úgy fogalmazott, ez a mostani alkalom is lehetőség arra, hogy a „Gyerekesély projektek” találkozzanak egymással, a kísérő kiemelt projekttel, illetve a szakmai irányítókkal. Kifejtette, hogy az együttműködés, amelyet ő kezdetektől fogva különös gonddal hangsúlyozott és fontosnak tartott, mára láthatóan a hatékony fejlődés alapjává vált. Ebben a szellemben kell továbbra is dolgozni – mondta Langerné Victor Katalin.
Ezt követően sorra szólaltak meg a „Kiemelt program” konzorciumi partnereinek képviselői, átfogó képet adva a programban végzett tevékenységeikről. Természetesen minden előadásban kiemelt szerepet kapott a tavaszi pandémia helyzet tanulságainak összegzése, különös tekintettel az előttünk álló időszakban várható második járványhullám lehetséges következményeire és az arra adható válaszokra.
Az MTA TK szakmai vezetője, Husz Ildikó a járási projektekben végzett „Értékelő és monitoring tevékenység” tanulságait ismertette. Erdősi Sándor, az MMSZ szakmai vezetője a „Magyar Máltai Szeretetszolgálat kísérőtevékenysége a járási projektek megvalósításában” címmel tartott előadást. Kovács Erika, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság EFOP-1.4.1-15-2016-00001 kiemelt projekt szakmai vezetőjeként „Hátránykompenzáció az online oktatásban” című előadásában a járványhelyzet okozta, sokszor megoldhatatlannak tűnő nehézségek – technikai feltételek hiánya, szakmai, módszertani hiányosságok, stb. – kezelésére fogalmazott meg szakmai javaslatokat, ajánlásokat.
A kiemelt program szakembereinek beszámolói, javaslatai után a résztvevők megismerhettek néhány bevált jó gyakorlatot a helyi projektek képviselőinek előadásában. Bondor Katalin, a Barcsi járási projekt szakmai vezetője az „Iskolakezdés támogatásának” helyi gyakorlatáról számolt be. Kiss Anett, közösségi házvezető, a Biharkeresztesi közösségi házban zajló munkát mutatta be. Egy sok járás, település számára létező és nehezen kezelhető probléma megközelítésére kaptunk példát Hajnal Istvánnétól, a Kunhegyesi projekt koordinátorától a „Kunhegyesi kábítószerellenes egyeztető fórum” működésének ismertetésén keresztül. Túróczi Bertalan, az Edelényi járási projekt szakmai vezetője a helyi Gyerekesély Bizottság munkájáról, megalakulásának körülményeiről beszélt.
A konferencia zárásaként Sörös Iván, a Gyermekesély Főosztály vezetője kiemelte, a szokatlan körülmény ellenére nagyon tartalmas és hasznos szakmai napon vehettek részt az online térben jelenlévők. A megbeszélés átfogó képet nyújtott a „Gyerekesély projektben” zajló munkáról, a sikerekről és nehézségekről egyaránt. Az előttünk álló időszakban megrendezésre kerülő szakmai fórumok feladata lesz – minden bizonnyal hasonló, online formában – a most felmerült problémák, témák, javaslatok további részletezése, ajánlások kidolgozása.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gávavencsellőn tartották a főigazgatóság Országos Képzési Évnyitóját.
Sztojka Attila, a TEF főigazgatója elmondta, hogy a hátrányos helyzetű emberek számára szervezett felnőttképzés keretében összesen mintegy 10 ezer embert vontak, illetve vonnak be a különböző programokba. A legtöbb képzés a Komplex telep-programokban, az „Aktívan a tudásért” és a „Nő az esély” elnevezésű projektben van. Sztojka Attila szerint a legfontosabb, hogy a végzettség megszerzése után az emberek dolgozhassanak, saját és családjuk életkörülményei javuljanak. Ennek érdekében a Belügyminisztérium intézménye, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság – a rendelkezésére álló eszközeivel – nyomon követi a végzettek elhelyezkedését is.
Gávavencsellőn, a TEF „Aktívan a tudásért”, EFOP-3.7.1 projektben, szeptemberben „szociális gondozó segítője” képzés indul. A megyében korábban többeknek sikerült – ezt a képzést elvégezve – a helyi szociális ellátórendszerben elhelyezkednie, s mellette megszerezni a szükséges OKJ-s végzettséget.
Az TEF Országos Képzési Évnyitóján részt vett többek között Langerné Victor Katalin, a BM társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő, Seszták Oszkár, Szabolcs-Szatmár–Bereg megye közgyűlési elnöke és Berecz János, Gávavencsellő polgármestere.
Sztojka Attila főigazgató részt vett a gávavencsellői „Kicsi Kincs” Biztos Kezdet Gyerekház avató ünnepségén is.
A Belügyminisztérium (a továbbiakban: „BM”) megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (a továbbiakban: „Lebonyolító”) nyílt pályázatot hirdet a 2020/2021. tanév Útravaló Ösztöndíjprogram Út a szakmához alprogramban való részvételre jelen Pályázati felhívás (a továbbiakban: „Pályázati felhívás”) keretében.
A Támogató a pályázati eljárás lefolytatásával a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságot bízta meg.
Pályázat benyújtása az Útravaló Ösztöndíj Kezelési és Információs Rendszer (a továbbiakban: „UKIR”) Támogatási kérelem kitöltő felületen történhet a pályázati felhívásban rögzítetteknek megfelelően.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. szeptember 03. – 2020. október 05.
A Pályázati felhívással kapcsolatos további információkat a Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztálya biztosítja a utravalo@tef.gov.hu email címen keresztül.
A Belügyminisztérium (a továbbiakban: Támogató) megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (a továbbiakban: Főigazgatóság vagy Lebonyolító) nyílt pályázatot (a továbbiakban: Pályázat vagy Felhívás) hirdet a 2020/2021. tanév ÚtravalóÖsztöndíjprogram Út a középiskolába és Út az érettségihez esélyteremtő alprogramjában való részvételre jelen Pályázati felhívás (a továbbiakban: „Pályázati felhívás”) keretében.
A Támogató a pályázati eljárás lefolytatásával a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságot bízta meg.
Pályázat benyújtása az Útravaló Ösztöndíj Kezelési és Információs Rendszer (a továbbiakban: „UKIR”) Támogatási kérelem kitöltő felületen történhet a pályázati felhívásban rögzítetteknek megfelelően.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. szeptember 03. – 2020. október 05.
A Pályázati felhívással kapcsolatos további információkat a Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztálya biztosítja a utravalo@tef.gov.hu email címen keresztül.
A Belügyminisztérium (a továbbiakban: „BM”) megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (a továbbiakban: „Lebonyolító”) nyílt pályázatot hirdet a 2020/2021. tanév őszi (I.) és tavaszi (II.) félévére Útravaló Ösztöndíjprogram Út a diplomához alprogramban [ösztöndíj-támogatási (a továbbiakban: „A” komponens) és önköltség-támogatási komponens (a továbbiakban: „B” komponens)], való részvételre jelen Pályázati felhívás (a továbbiakban: „Pályázati felhívás”) keretében.
A Támogató a pályázati eljárás lefolytatásával a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságot bízta meg.
A pályázatot az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer (EPER) keresztül van lehetőség benyújtani a pályázati felhívásban rögzítetteknek megfelelően.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. szeptember 03. – 2020. október 05.
A Pályázati felhívással kapcsolatos további információkat a Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztálya biztosítja a utravalo@tef.gov.hu email címen keresztül.
A Belügyminisztérium (a továbbiakban: „BM”) megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (a továbbiakban: „Lebonyolító”) nyílt pályázatot hirdet 2020. évben a 2020/2021. tanév és 2021/2022. tanév Roma Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjára (a továbbiakban: „Pályázati felhívás”), roma nemzetiségi anyanyelvű, kétnyelvű nyelvoktató, vagy roma kulturális népismereti neveléssel-oktatással rendelkező, illetve érettségi megszerzésére irányuló képzést szervező középfokú iskolák tanulói részére.
A Támogató a pályázati eljárás lefolytatásával a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságot bízta meg.
A pályázatot postai úton szükséges megküldeni a Főigazgatóság részére a pályázati felhívásban rögzítetteknek megfelelően.
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. augusztus 31. – 2020. szeptember 30.
A Pályázati felhívással kapcsolatos további információkat a Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztálya biztosítja a palyazat@tef.gov.hu email címen keresztül.
A Belügyminisztérium a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló 191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdés a) pontja alapján általános pályázatot hirdetett „a Tanoda szolgáltatást működtető szolgáltatók befogadására és költségvetési támogatására”.
A pályázat meghirdetését követően az egyes kíberbiztonsági tárgyú és egyéb kormányrendeletek módosításáról szóló 375/2020 (VV.30.) Korm. rendelet 7.§-a 3, azaz három évre módosította a Tanodák finanszírozási időszakát.
A változásra tekintettel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV törvény és az államháztartás végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 67.§ (1) bekezdés a) pontja alapján szükségessé vált a Pályázati felhívás és a Pályázati útmutató módosítása, amelyek jelen tájékoztató melléleteként egységes szerkezetbe foglalva olvashatók.
A Belügyminisztérium a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló 191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése a) pontja alapján általános pályázatot hirdet „Biztos Kezdet Gyerekház befogadására és költségvetési támogatására”.
A BM a pályázati eljárás lefolytatásával a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságot (a továbbiakban: „Főigazgatóság”), mint kezelő szervet bízza meg. A pályázatot a Főigazgatóság által kezelt Elektronikus Pályázatkezelő és Szerződésmenedzsment Rendszer útján lehet benyújtani (https://pkr.szgyf.gov.hu/pkr/authentication.html).
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. augusztus 31. 23 óra 59 perc.
A Pályázati felhívással kapcsolatos további információkat a Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztálya biztosítja a bkgpalyazat@tef.gov.hu email címen keresztül.
A részletszabályokat a pályázati dokumentáció tartalmazza.