tef.gov.hu

Kategória: Uncategorized

  • November 12. A Szociális Munka Napja

    A Szociális Munka Napja 1997 óta világnap. Ezen a napon azok iránt fejezzük ki megbecsülésünket, akik elkötelezetten, fáradhatatlanul a rászorulóknak, hátrányos helyzetűeknek segítenek, legyenek azok gyermekek, felnőttek, idősek, értelmi fogyatékosok, vagy pszichiátriai betegek.

    Ez talán a legnemesebb munka, amelyet ember végezhet. Ennek a napnak az az üzenete, hogy vannak még olyanok, akik nagy kihívásokkal járó, embert próbáló területen tevékenykednek. A szociális ágazatban, a társadalmi felzárkózás területén dolgozók hétköznapi hősök, akik elkötelezetten dolgoznak másokért, segítenek az elesetteken. Tisztelet és megbecsülés illeti őket, mert a szociális, felzárkózási munka nagyon komoly fizikai és lelki terhelést is jelent.

    Magyarországon az emberek közel egyharmada küszködik olyan problémával, amely valamilyen szociális kezelést, gondozást igényel. A szociális ágazatban, a felzárkózási területen dolgozó kollégáink számtalan helyen igyekeznek – messze túlmutatva egy egyszerű szakmai elhivatottság keretein – segítséget nyújtani a bajba jutott embereknek, közösségeknek.

    November 12-én a figyelem azokra a szakemberekre irányul, akik az év minden napján segítik, gondozzák támogatásra szoruló társainkat.

    Köszönet munkájukért!

  • „Gyerekesély”, „Végtelen lehetőség” – jó járási gyakorlatok bemutatása az online szakmai konferencián

    November elején immáron második alkalommal rendezték meg a leginkább elmaradott járások területi felzárkózása érdekében létrejött – a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság által működtetett – Gyerekesély EFOP-1.4.1. és a Végtelen lehetőség EFOP-1.5.1. projektek online szakmai napját. 31 érintett járás képviseltette magát, a Belügyminisztérium és a kiemelt programok képviselőivel együtt 65 regisztrált résztvevővel sikerült lebonyolítani az eseményt.

    Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára elmondta: évek óta arra törekednek, hogy az egyes fejlesztésekben mind hangsúlyosabb szerepet kapjon a területi differenciálás, valamint az egyes járásokban megvalósuló fejlesztések szinergiája, összehangolása.

     A rendezvény alapvető célja az volt, hogy a járásokban megvalósuló sikeres programelemek, jó gyakorlatok bemutatásával fontos információkat, ötleteket, javaslatokat nyújtsanak az államtitkárságnak a következő uniós tervezési időszak előkészületeihez.

    Az online szakmai műhelyen öt járás mutatkozott be. A Baktalórántházai járás foglalkoztatási projektelemét, a Cigándi járás házi napelem-rendszerét, a Gönci járás a MobilTeam működtetésével zajló pilot programját, a Kunhegyesi járás a végzettség nélküli iskolaelhagyás megakadályozását célzó programelemét prezentálta.  A sort a Sellyei járás zárta, Mobil Jelenlét Pont szolgáltatásának és Középiskolai mentor programjának ismertetésével.

     A konferencia végén Sörös Iván, a Belügyminisztérium Gyermekesély Főosztályának vezetője azt hangsúlyozta, egyre jobban érezhető, hogy a járásokban egy időben zajló projektek között elindult az együttműködés, összehangolás, az egymásra építés, és ez nagyon bíztató a következő megvalósítási időszak tervezése szempontjából.

  • Pályázati döntés – Zenei pályázat második kör

    Tisztelt Pályázó!

    A Zenei program – Mindenki szívében van egy dallam! elnevezésű 2020. évi pályázati felhívás vonatkozásában a Belügyminisztérium meghozta döntését a második körben beérkezett pályázatok esetében, melynek eredményét a mellékelt táblázat tartalmazza.

    Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

    Letöltések:

    Pályázati döntés – Zenei pályázat második kör

  • „ Kölcsönkamra” szolgáltatás rászoruló családoknak az egyik baranyai településen

    A Szigetvári járásban lévő, közel 300 fős zsáktelepülésen, Gyöngyösmelléken működtetik a „Kölcsönkamra” szolgáltatást, amely elsősorban a gyerekes családoknak nyújt segítséget, de a falu teljes lakossága számára elérhető. Elsődleges célja a családok időszakos természetbeni támogatása, de a közösségépítés, az egymásért való felelősségvállalás is fontos hozadéka a tevékenységnek.   

    A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság EFOP 1.4.1 projektje szakmai támogatást nyújt a Gyöngyösmelléki Közösségi Házban működő járási gyerekesély programnak, amelyből elindult a kezdeményezés.  

    A településen a háztartások több mint egy harmadában három vagy több gyermeket nevelnek, akik között nagyon magas a veszélyeztetett, illetve védelembe vett gyermekek aránya és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők száma. A családoknál előfordul, hogy a hónap végére elfogy – a nem nagy összeget jelentő – havi bevétel, főként, ha nem várt kiadások (pl. betegség, iskolakezdés anyagi vonzata) is jelentkeznek.

    Gyöngyösmelléken egyetlen vegyesbolt van, illetve jár a faluba mozgó bolt is, viszont az itt élők számára mindkét, az alapszükségletek beszerzését biztosító lehetőség meglehetősen drága. A családokkal való közös gondolkodás egyik eredményeként jött létre a „Kölcsönkamra.” 2018 karácsonyán, az adománygyűjtés során összegyűjtött élelmiszerek egy részét nem osztották ki, hanem tartalékként szolgált a leginkább rászoruló családok részére. Így körülbelül 40.000 Ft értékű alapvető élelmiszerrel indult a „Kölcsönkamra”, ahonnan 2019. január 4-én vitte el az első család a neki szükséges termékeket. Azóta megközelítőleg 20 család került már kapcsolatba a szolgáltatással.

    A Kölcsönkamra fő szabálya, hogy a jövedelemhez jutás után a lehető leghamarabb vigyék vissza a családok az elvitt termékeket. A „Kölcsönkamra” mostanra nemcsak élelmiszert, hanem igény szerint tanszereket, női higiénés termékeket, tisztálkodási és tisztítószereket is tartalmaz. Fontos a rugalmasság, a családok olyan termékkel is pótolhatják – ugyanabban az értékben – a kamrából elvitt portékát, amelyre az adott időszakban a legnagyobb szükség mutatkozik.

     A megvalósító szervezetek: Szigetvár Város Önkormányzata és a Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület.

  • Döntés felhalmozási célú átcsoportosítás tárgyában

    Döntés felhalmozási célú átcsoportosítás tárgyában 

    Tisztelt Fenntartó!

    Sztojka Attila főigazgató úr meghozta döntését a 2020. évi felhalmozási célú átcsoportosítás tárgyában melynek eredményét a mellékelt táblázat tartalmazza.

    Letöltések::
    Tanoda 2020. évi felhalmozási célú átcsoportosítás

  • 170 milliós pályázati lehetőség a roma kultúrára és pedagógus-továbbképzésekre

    A Belügyminisztérium megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság – 170 milliós keretösszeggel – írta ki a pályázatokat. 2021-ben – a nemzetiségi támogatások részeként – a roma kultúra népszerűsítésére 150 millió forint áll rendelkezésre; minimum 200 ezer, max. 1,2 millió forint igényelhető. Roma nemzetiségi pedagógus továbbképzésekre 20 millió forintot fordíthatnak; min. 300 ezer, max. 4 millió forint igényelhető.

    Pájer László, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság /TEF/ főigazgató-helyettese budaörsi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a pályázatok célja a roma kultúra felelevenítése, a cigány nyelv ápolása és fejlesztése, a hagyományok megőrzése és átadása a fiatalabb korosztálynak. Mindez azt a társadalmi folyamatot segíti elő, amelyben kialakulhat az egészséges roma identitás és létrejöhet egy, a roma társadalom megismerését és befogadását támogató folyamat, szemlélet. A roma kultúra bemutatásával felhívjuk a figyelmet azokra az értékekre, amelyek hozzátartoznak Magyarország kulturális sokszínűségéhez – tette hozzá a főigazgató-helyettes.  

    Tavaly is nagy volt az érdeklődés, a két programban összesen 856 pályázat érkezett, a bírálóbizottság 444 – magas színvonalú – elképzelést támogatott.

     A budaörsi eseményen jelen volt Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló is.

     Részletek a mostani pályázatokról a TEF honlapján találhatóak.

  • Belügyminisztériumi segítség az önkormányzati fejlesztésekhez

    A Belügyminisztérium által koordinált, immár 100 település részvételével zajló „Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja” /GÉP/ idén újabb eredményekkel gazdagodott.

    Eddig a programban már 46 település jutott támogatáshoz, amely 184 fő nyílt piaci foglalkoztatását teszi lehetővé a fejlesztések megvalósítását követően. A támogatások biztosítása, a fejlesztési tervek összeállítása folyamatosan zajlik a többi településen is, ehhez nyújtanak szakmai segítséget a Belügyminisztérium, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság és az érintett megyei önkormányzatok munkatársai. A legfrissebb fejlesztések eredményeként 3 településen – Tápióság, Kaszaper, Varsány – valósultak meg önkormányzati beruházások, amelyek összesen 12 új munkahelyet teremtettek a helyi lakosok  számára.

  • Pályázati felhívás – Roma Nemzetiségi Támogatások (KUL)

    Tisztelt Pályázó!

    A Belügyminisztérium (a továbbiakban: „Támogató”) megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (a továbbiakban: „Lebonyolító”) nyílt pályázati kiírást (a továbbiakban: „Pályázati kiírás”) hirdet Roma nemzetiségi kulturális kezdeményezések 2021. évi költségvetési támogatására.

    A Pályázati kiírás célja a nemzetiségi törvény hatálya alá tartozó magyarországi roma nemzetiség  kulturális hagyományai ápolásának, tárgyi és szellemi kulturális kincsei megőrzésének, méltó folytatásának támogatása; értékhordozó tevékenységeinek, közművelődési feltételeinek javítása érdekében a roma nemzetiségi közösség egészét, vagy jelentős részét érintő, a nyelvi és kulturális identitás szempontjából meghatározó, kulturális rendezvények, tudományos, hitéleti programok és kezdeményezések támogatása, valamint az együttélő közösségek kapcsolatának, együttműködésének kialakítása, egymás kölcsönös megismerésének és elfogadásának elősegítése.

    A Pályázatot elektronikus úton szükséges benyújtani a Lebonyolító által használt Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer (a továbbiakban: „EPER”) felületén keresztül. (https://eper.emet.hu/paly/palybelep.aspx)

    A pályázatok benyújtására 2020. október 26. – 2020. november 26. (23:59 perc) között van lehetőség.

    A Pályázati felhívással kapcsolatos további információkat a Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztálya biztosítja a palyazat@tef.gov.hu email címen keresztül.

    A pályázat részletszabályait a pályázati dokumentáció tartalmazza.

    Sikeres pályázást kívánunk!

    Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

    Letöltések:

    ROMA-NEMZ-KUL-21 pályázati felhívás

    Pályázati útmutató Roma Nemzetiségi Pályázatok 2021

    Általános szerződési feltételek

    Összeférhetetlenségi nyilatkozat

    1. sz. melléklet Nyertes Pályázó nyilatkozata BMKF0921

    2. sz. melléklet Nyilatkozat

    3. sz. melléklet Nemzetiségi pályázatok-bovitett

    4. sz. melléklet Antikorrupciós nyilatkozat

    5. sz. melléklet Lemondó nyilatkozat

    6. sz. melléklet Nyilatkozat

  • Pályázati felhívás – Roma Nemzetiségi Támogatások (PED)

    Tisztelt Pályázó!

    Belügyminisztérium (a továbbiakban: „Támogató”) megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (a továbbiakban: „Lebonyolító”) nyílt pályázati kiírást (a továbbiakban: „Pályázati kiírás”) hirdet roma nemzetiségi pedagógus továbbképzések 2021. évi költségvetési támogatására.

    A Pályázati kiírás célja a roma nemzetiségi nyelvek megőrzése és fejlesztése, a pedagógusképzés helyzetének és a roma nemzetiségi nyelvoktatás hatékonyságának növelése, a roma népismeret, valamint az anyanyelv oktatásával összefüggő szaknyelvi, módszertani pedagógus-továbbképző programok megvalósításának segítése, valamint a roma nemzetiségi nyelvoktató pedagógusok (óvodapedagógusok, tanítók, tanárok) szakmai együttműködésének elősegítése, intézményközi közvetlen együttműködés keretében.

    A Pályázatot elektronikus úton szükséges benyújtani a Lebonyolító által használt Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer (a továbbiakban: „EPER”) felületén keresztül. (https://eper.emet.hu/paly/palybelep.aspx)

    A pályázatok benyújtására 2020. október 26. – 2020. november 26. (23:59 perc) között van lehetőség.

    A Pályázati felhívással kapcsolatos további információkat a Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztálya biztosítja a palyazat@tef.gov.hu email címen keresztül.

    A pályázat részletszabályait a pályázati dokumentáció tartalmazza.

    Sikeres pályázást kívánunk!

    Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

     

    Letöltések:

    ROMA-NEMZ-PED-21 pályázati felhívás

    Pályázati útmutató Roma Nemzetiségi Pályázatok 2021

    Általános szerződési feltételek

    Összeférhetetlenségi nyilatkozat

    1. sz. melléklet Nyertes Pályázó nyilatkozata BMKF0921

    2. sz. melléklet Nyilatkozat

    3. sz. melléklet Nemzetiségi pályázatok-bővitett

    4. sz. melléklet Antikorrupciós nyilatkozat

    5. sz. melléklet Lemondó nyilatkozat

    6. sz. melléklet Nyilatkozat

  • Negyedszázad hittel és hivatásként – kitüntetés október 23-a alkalmából

    Oláh Anna, a kecskeméti Biztos Kezdet Gyerekház szakmai vezetője a MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT kitüntetést vette át Pintér Sándor belügyminisztertől október 23-a, a nemzeti ünnep alkalmából.   

    A szociálpolitikus végzettségű szakember a kitüntetést a hazai romák, különösen a fiatalok esélyegyenlőségének megteremtése, valamint identitásuk és keresztény hitük erősítése érdekében végzett munka elismeréseként kapta.    

    Oláh Anna 2020. március 1. óta a kecskeméti Biztos Kezdet Gyerekház szakmai vezetője, az intézményt a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság /TEF/ mentorálja.

    A TEF nevében gratulálunk az elismeréshez!  

    Oláh Anna, a kecskeméti Biztos Kezdet Gyerekház szakmai vezetője a MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT kitüntetést vette át Pintér Sándor belügyminisztertől október 23-a, a nemzeti ünnep alkalmából.